Amikor elhatároztam, hogy szappant fogok készíteni, arra kellett rájönnöm, hogy jó sok mindent be kell szereznem hozzá. Ezek igen költségesek, viszont idővel megtérülnek, hiszen több évig is használjuk őket! Az öröm pedig felbecsülhetetlen, amit a szappankészítés okozni fog! 🙂
Lássuk tehát, hogy mit is kell beszerezned mindenképpen hozzá:
Biztonsági felszerelés
Ez alatt gumikesztyűt, védőszemüveget, védőmaszkot valamint hosszúujjú felsőt értek. Mivel lúggal dolgozunk, ami a bőrre kerülve maró hatású, megégethetjük magunkat, szembe kerülve pedig maradandó károsodást okozhat! Ugye nem akarod megkockáztatni? Tudom, rosszul hangzik, de ha megfelelő védőfelszerelés van rajtad és helyesen végzed a lúgoldást, nem lesz baj. 🙂
Ebben a posztban olvashatsz a lúgoldás megfelelő lépéseiről:https://soapbox.hu/lugoldas-helyesen/
Lúgkeverő edény
Erre a célra egy feltétlenül rozsdamentes fém edényt kell beszerezned, ugyanis a lúg oldásakor hő keletkezik, nagyon hamar felforrósodik az oldat. Ha sav-és hőálló műanyag edényed van, az is megfelelő. Mindenképpen kerüld a befőttes üvegben, „lúgoldó flakonban” történő lúgoldást!
K
Keverőtálak
Ha színes szappant szeretnénk készíteni, szükségünk lesz több keverőtálkára, hogy a nyers szappanmasszát szét tudjuk osztani. Műanyag vagy pedig rozsdamentes acéltálkákra lesz szükségünk.
Szilikon keverőkanalak/spatula
Elengedhetetlenek, hiszen ezekkel kavarjuk bele a színeket, illatokat a szappanmasszába és persze ezeknek a segítségével, szedjük ki az utolsó cseppig az edényből egyenesen a formába. 🙂
Botmixer
Ahhoz hogy szappant készíthessünk, szükségünk lesz lúgoldatra, valamint olajokra/zsírokra. A lúgoldatot pedig hozzá kell öntenünk az olajokhoz, hogy a 2 fázis emulgeáljon. A botmixer lényegesen meggyorsítja a folyamatokat. A segítségével pár perc alatt emulgeál a lúg az olajokkal. Botmixer nélkül meglehet, hogy hosszú percekig is kavargatni kell hogy összeálljon a szappanmassza.
Hőmérő
A hőmérséklet nagyban befolyásolja a szappankészítést. Alapesetben akkor öntjük az olajokhoz a lúgoldatot, amikor közel egy hőmérsékleten vannak, amit persze hőmérő nélkül nehéz lenne megállapítani. Ha túl nagy a hőmérsékletkülönbség szétválhat a 2 fázis, így sajnos mehet a kukába az egész. Ezért tehát nélkülözhetetlen egy digitális hőmérő, vagy pedig ha még profibbat szeretnél, szerezz be egy lézeres infra hőmérőt! 😉
Konyhai mérleg
Bizony, erre is szükségünk lesz, hiszen a receptben szereplő olajok, vajak, lúg és a víz mennyiségét valahogyan ki kell mérni, mégpedig pontosan.
Szappanöntő forma
Ha hosszútávon gondolkodsz, megéri egy drágább, minőségi formát választanod akár fából, amit sütőpapírral ki kell bélelni, mielőtt beleöntöd a szappant, vagy pedig szilikonformát. A szilikonformát nem kell kibélelni, ráadásul rengeteg variációban kaphatóak: kicsi, nagy, téglalap alakú, virágformájú, kerek stb. Az én kedvencem mégis az, ami polietilénből készül, mert nem ragad bele a szappan, mégsem kell kibélelni sütőpapírral (amit én utáltam).
Opcionális hozzávalók
Színezékek
Ha natúr szappant álmodtál meg, akkor választhatsz, hogy hagyod, hogy csupán a benne lévő olajok adják a kész szappan színét, vagy pedig használhatsz természetes színezékeket. Hogy mik ezek? Például az aktívszén, ami feketére festi a szappant, ráadásul kiválóan hat a pattanásos, zsíros arcbőrre. Ott van még az alkanna, bétakarotin, paprika, különböző agyagok stb. Azonban ezek nem biztos, hogy a végeredményben is olyan szépek lesznek. DE: ott van az a bizonyos mica, ami egy ásványi színezék, intenzív, szép, csillogó színe van. Na ő már szépen megmarad a szappanban is, használd bátran! 😉
Illatok
Ugyancsak ha natúr szappant készülsz csinálni, válogathatsz megannyi fenséges illóolaj közül: finom, virágos illatokat kedvelsz? Használj levendula, geránium vagy pedig rózsafa illóolajt! Vagy inkább a citrusos illatokat kedveled? A narancs, kubeba, ylang-ylang illó csak rád vár! De ha nagy természetkedvelő vagy, és szeretnéd, hogy a fürdés frissítő legyen, tegyél bele borsmenta vagy ánizs illóolajt! Az elején én kizárólag illóolajokat használtam, hiszen vonzott a természetesség. Azonban tudnod kell, hogy ezek nem erre a célra lettek kifejlesztve, ezért megeshet, hogy nem lesz annyira tartós az illatuk, mint például egy olyannak, ami illatolajjal készült. Az illatolajokkal sincs semmi baj, ugyanis ezeket konkrétan kozmetikumok illatosítására fejlesztették ki, kár lenne kihagyni őket a buliból!
Dörzsicuccok
Gondolok itt például a mákra, apróra darált csalánporra, kávézaccra, fahéjra stb. Ezek nem csak azért hasznosak a szappanodba, mert megszabadítanak az elhalt hámsejtektől, hanem díszítő elemként is remekül szolgálnak, mint például ezeknél a szappanoknál:
https://soapbox.hu/citromfuves-csalanos-szappanrecept-avokadoolajjal/
https://soapbox.hu/mezes-koromviragos-szappanrecept-cubeba-illoolajjal/
És természetesen olajokhoz, vajakhoz is szükséged lesz, amiről ebben a posztban olvashatsz:https://soapbox.hu/milyen-tulajdonsagokkal-rendelkeznek-az-olajok-es-mekkora-aranyban-erdemes-hasznalni-oket-szappanba/
Jó szappanozást! 🙂